Wass Albert Emlékverseny a mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolában


A versenyt Mikepércs és Hajdúbagos önkormányzata, első alkalommal rendezte meg 2012. január 28-án, Mikepércsen.

A hagyományteremtésen túl az önkormányzatok célja az volt, hogy megismertessék gyermekeinket Wass Albert munkásságával, haza- és nemzetszeretetével, valamint műveinek örökérvényű igazságaival.

Wass Albert emlékverseny. Az igazgatónő megnyitóbeszéde.
Wass Albert emlékverseny. Az igazgatónő megnyitóbeszéde.

A megmérettetésen a két rendező település diákjain kívül, Újléta, Hosszúpályi, Monostorpályi és a partiumi Szilágybagos tehetséges ifjúsága is részt vett.
A délelőtt folyamán a csapatok versenyeztek, számot adva lexikális tudásukról és olvasottságukról, majd az ebédet követően a Kultúrházban vers- és prózamondásban jeleskedtek tanulóink. A legjobban szereplőket könyvjutalommal és erdélyi kirándulással jutalmazta a zsűri.

Wass Albert emlékverseny, eredmények:

A délelőtti csapatverseny eredménye:
I. korcsoport (5-6. osztály):


I. helyezett: Hajdúbagos
II. helyezett: Monostorpályi
III. helyezett: Mikepércs, Szilágybagos

II. korcsoport (7-8. osztály):

I. helyezett: Szilágybagos
II. helyezett: Hajdúbagos
III. helyezett: Mikepércs
Polgármesteri különdíj: Monostorpályi

I. korcsoport (5-6. osztály) – Versmondás

I. helyezett: Fekete László (6. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Kovács Kis István balladája
II. helyezett: Kurucsó Boglárka (5. osztály) – Újléta – Kiss Zoltán Általános Iskola – Felkészítő: Sütő Sándorné - Előadott mű: Karácsony
III. helyezett: Borók Dóra (6. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Új székelysirató

I. korcsoport (5-6. osztály) – Prózamondás

I. helyezett: Kincses Krisztina (6. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola – Felkészítő: Bogdán Ilona - Előadott mű: mese az erdőről
II. helyezett: Karalyos Anita (5. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Garbaczné Simon Erzsébet - Előadott mű: A gyökér megszólal
III. helyezett: Havrilla Szabina (5. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Garbaczné Simon Erzsébet - Előadott mű: Virágtemetés – Előhang

II. korcsoport (7-8. osztály) – Versmondás

I. helyezett: Gábor Dóra (7. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Gáti Zsuzsa - Előadott mű: Erdélyi hitvallás
II. helyezett: Galgóczi Klaudia (8. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Magányos magyar fa
III. helyezett: Borók Nikolett (8. osztály) – Monostorpályi – Irinyi József Általános Iskola Thuólt István Tagintézménye – Felkészítő: Kovácsné Adorján Ildikó - Előadott mű: Nagypénteki sirató

II. korcsoport (7-8. osztály) – Prózamondás

I. helyezett: Birtalan Noémi (7. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola – Felkészítő: Bogdán Ilona - Előadott mű: Tizenhárom almafa
II. helyezett: Kerecsenyi Gréta (8. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Rézkígyó (Részlet: A paraszt)
III. helyezett: Antal Zsanett (8. osztály) – Monostorpályi – Irinyi József Általános Iskola Thuólt István Tagintézménye – Felkészítő: Kovácsné Adorján Ildikó - Előadott mű: Hagyaték

I. korcsoport abszolút nyertese: Kincses Krisztina (6. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola
II. korcsoport abszolút nyertese: Birtalan Noémi (7. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola

Erről ITT is olvashat.

Akik támogatták a Wass Albert emlékversenyt
Akik támogatták a Wass Albert emlékversenyt