Számítógépeinken csak jogtiszta szoftvert használjunk!
Legfrisebb hír: Folytatódhat a Tisztaszoftver program!?
a Microsoft szoftvereivel kapcsolatban ITT olvasható, tehát ne kapkodjuk el! Megpróbáljuk a lehetetlent, követni a változásokat. Ami biztos, hogy semmi sem biztos. Ime egy jogászi vélemény az Index oldaláról: "A sajtó szintén félreértette a kormány december 23-i határozatát is: a megjelent jogszabály szerint március 31-ig a honvédelmi tárca kivételével „nyilvánosan hozzáférhető, korlátozás nélkül alkalmazható és nemzetközi szabványügyi szervezet által elfogadott szabványra épülő” dokumentumformátumra kell váltania a közigazgatás összes intézményének. Ez a jogászok kivételével minden embernek azt jelenti, hogy le kell cserélni az eddigi irodai szoftvereket. Mint ahogy azt a MFM-től megtudtuk, valójában nem ez a helyzet, csupán a jogszabályi feltételek megteremtéséről van szó, megtűzdelve pár kommunikációs bakugrással."
Az alábbi cikk csak az eddig Tisztaszoftver Programot használóknak szól. Akik számítógépükkel együtt Microsoft szoftvert kaptak akár dobozos, úgynevezett OEM, vagy előretelepített változatot, nyugodt lelkiismerettel használhatják tovább.
A Microsoft Tisztaszoftver program termékei 2012. március 1-ig használhatók legálisan a számítőgépeken. Mielőtt hozzákezdenénk az új szoftver beszerzéséhez, telepítéséhez, néhány jótanács.
Nézzük át az adott számítógéphez kapott CD/DVD lemezeket, milyen szoftvert, drivert kaptunk hozzá. Az esetleg hiányzó linux drivert keressük meg a gyártó honlapján, és onnan töltsük le. Ennek legfőbb haszna a biztonság. Miután meggyőződtünk arról, hogy hardvereinkhez szökséges driverek rerendelkezésünkre állnak, válasszuk ki, hogy milyen operációs rendszerre van szükségünk. Ehhez ITT és ITT találtok részletes útmutatót. Az OpenEDU, SULIX, SULIX Learning, SuliXerver szoftverekhez pedig ITT, vagy az alábbi linkekről közvetlenül.
Az iskolában működő számítógépek egyrészéhez jogtiszta Microsoft szoftvert kaptunk, ezek továbbra is használhatók. Ebbe a körbe tartozik az összes tanárok által használt laptop. A Windows 7 program a FUJITSU feliratu DVD-n található. Szerverünkön jelenleg a szintén jogtiszta Windows Server 2008 fut.




